Végre kiderülhetett, hogy honnan származik a rejtélyes Oumuamua

2018. szeptember 30.
3.6631
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Lassan egy teljes éve tartja lázban a csillagászokat az Oumuamua névre hallgató rejtélyes objektum, mely különleges szivarformája miatt még mindig hatalmas talány a tudósok előtt, különös tekintettel eredetére.

Úgy tűnik azonban, hogy végre pontot tehetünk ennek a történetnek a végére is, a Max Planck Csillagászati Intézet kutatói ugyanis több hónapos vizsgálatokkal leszűkítették az Oumuamua származási helyét, melyre akkor derült fény, amikor megközelítette a Napot, a forróság hatására ugyanis az objektum felgyorsult, vagyis vélhetően olyan anyag található a felszínén, mely hő hatására párologni kezd.

Ez alapján már nem volt nehéz a kutatóknak felkutatni az égitest forrását, ezáltal négy olyan csillagot azonosítottak, melyek mellől az Oumuamua gyakorlatilag elszökhetett, ezek közül azonban csak kettő rendelkezik hivatalos elnevezéssel, egyikük a HIP 3757 vörös törpe, másikuk pedig a HD 292249. A szakemberek így most ebben az irányban kutakodnak tovább, hátha pontosabb magyarázatra lelhetnek.
6 hozzászólás

Porthos

6 éve, 12 napja

Nem értem, mitől olyan fontos nekik, hogy ennyi energiát fektessenek bele. meglepett smiley

válasz erre

Levi87

6 éve, 12 napja

Kisfaludy82 írta:
Kíváncsi lennék, ha megfejtik, honnan jött, mennyivel lesz jobb... röhögő smiley
Bennem is ez a kérdés merült fel. Nyilván semmivel amúgy.

válasz erre

betyár

6 éve, 12 napja

Ez jó "elszökhetett" röhögő smiley

válasz erre

Kisfaludy82

6 éve, 12 napja

Kíváncsi lennék, ha megfejtik, honnan jött, mennyivel lesz jobb... röhögő smiley

válasz erre

CharlieFirpo

6 éve, 12 napja

Nagyon rá vannak gerjedve a csillagászok erre az objektumra! röhögő smiley

válasz erre

Fikarc

6 éve, 12 napja

Micsoda rejtélyes egy szivar ez. mosolygó smiley

válasz erre