Várhatóan 2021 elején érkezik a MediaTek következő zászlóshajó lapkakészlete

2020. december 10.
33.5051
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Miután a Qualcomm csúcskategóriás Snapdragon 888 lapkakészlete bemutatkozott, várható volt, hogy a MediaTek is reagálni fog majd rá valamit, a vállalat vezérigazgatója pedig most megerősítette a világnak, hogy mikorra tervezik a válaszcsapást.

Erre a tervek szerint 2021 első negyedévében számíthatunk majd, vagyis ekkor várható a MediaTek következő zászlóshajó lapkakészletének megjelenése, amiről egyelőre nem sokat tudunk még, azt viszont igen, hogy a TSMC gyártósorain készülnek majd, várhatóan 6nm-es gyártástechnológiával.

Azért csak 6nm-re számíthatunk majd, mert a TSMC 5nm-es gyártósorait teljesen lefoglalta az elkövetkezendő hónapokban a Qualcomm és az Apple, de így se aggódjunk majd a teljesítmény miatt, a MediaTek ugyanis okozott már meglepetést ennél nagyobb ellenszélben is.
megerősítette a világnak, hogy mikorra tervezik a válaszcsapást.'>
3 hozzászólás

TEchie

3 éve, 7 hónapja

Várható volt, hogy nem várnak sokáig. mosolygó smiley

válasz erre

Ronalddo

3 éve, 7 hónapja

Baromi nagy a verseny. Csak éppen az Apple mindenkit ****rá ver. röhögő smiley

válasz erre

techiii

3 éve, 7 hónapja

Szokásos menetrend.

válasz erre