Van önbizalom: a Huawei szerint a Google nélkül is világelsők lesznek!

2019. november 27.
5.9731
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Nincs hiány az önbizalomból a Huawei háza táján, a kínai gyártót ugyanis bár Amerika a jelek szerint nem tudja megtörni, azonban Ren Zhengfei sem az a kifejezetten félős típus, mégpedig olyannyira nem, hogy nemrégiben merész kijelentést tett.

Egy a CNN-nek adott interjúban ugyanis a Huawei első embere kiemelte, hogy nem érdekli őket a Google, ha nem kapnak licenceket tőlük termékeikhez, akkor a kínai gyártó az amerikai gigavállalat nélkül válik világelsővé.

Merthogy a Huawei célja nem más, minthogy a jövőben minden mobilgyártót maga mögé utasítson, és ezt a tervüket Zhengfei szerint az sem húzhatja keresztül, hogy esetleg a Google megtagadja tőlük saját termékeik használatát, a cég vezére szerint legfeljebb hosszabb ideig tart majd elérni a kitűzött célt.

Egyelőre természetesen nincs is oka aggódnia a vállalatnak, hiszen Amerikának a nyilatkozatokkal ellentétben nagy szüksége van a Huaweire, egyes vélemények szerint sokkal nagyobb, mint a cégnek az Egyesült Államokra.
megtörni, azonban Ren Zhengfei sem az a kifejezetten félős típus, mégpedig olyannyira nem, hogy nemrégiben merész kijelentést tett.'>
4 hozzászólás

Fikarc

4 éve, 9 hónapja és 9 napja

Az az igazság, hogy tényleg nagyon erősek, rengeteg pénzt spórolnak a kutatás fejlesztésen, mert konkrétan mindenkitől másolnak. De azért nem kéne elszállni, mert komolyan visszaüthet.

válasz erre

Harder

4 éve, 9 hónapja és 9 napja

Ha csak Kínában elsők lesznek, már megették a világot! röhögő smiley

válasz erre

rDAVE

4 éve, 9 hónapja és 9 napja

Hát mivel az emberek többsége nem nyugaton él, hanem fejlődő országokban, így azokat nem lehetetlen elárasztani olcsó telefonokkal. Flagship-eket meg veszik a kínaiak. A világelsőségnél a darabszámról van szó, nem a megtermelt profitról.

válasz erre

inkognito

4 éve, 9 hónapja és 9 napja

Ez azért erős túlzás.

válasz erre