Valami haszna is lett az öregítős appnak: egy 18 éve eltűnt fiút találtak meg a segítségével!

2019. július 22.
2.6591
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Elképesztő őrület alakult ki a FaceApp nevű mobilalkalmazás körül, melyről csak az nem hallott még, aki csukott szemmel internetezik, és bár az öregítős appnak a mókán kívül semmi haszna, a minap azonban komoly segítséget nyújtott egy ázsiai családnak.

A LadBible beszámolója szerint ugyanis a kínai rendőrség egy a FaceApp-hoz hasonló, a Tencent által fejlesztett öregítős applikáció segítségével találta meg azt a 18 évvel ezelőtt, még gyerekkorában eltűnt Yu Weifenget, akinek 3 éves korában veszett nyoma, tehát arca teljesen megváltozott a közel két évtized során, azonban az öregítő alkalmazást segítségül hívva nagyjából kiderülhetett, hogy miként nézhet ki a fiú manapság.

A beszámoló szerint a Tencent alkalmazása a 3 éves kisfiú képét öregítette meg két évtizeddel, majd az eredményt átküldték a kínai arcfelismerő rendszeren, a végeredmény pedig az lett, hogy Weifenget pár héttel később megtalálták, méghozzá egy forgalmas utcán.

A dolog pikantériája, hogy a fiú először maga sem akarta elhinni, hogy egykoron elveszett - mint később kiderült, elrabolták -, mert nincsenek emlékei a gyerekkorából, de a DNS-teszt végül bebizonyította, hogy az alkalmazás és az MI nem tévedtek, valóban ő az egykor eltűnt kisfiú.
5 hozzászólás

Fikarc

1 hónapja, 1 napja

És a rendőrségnek nincs ilyen rendszere? Ehhez egy app kell, komolyan?

válasz erre

rDAVE

1 hónapja, 1 napja

Sajnos a 80-as évek óta "jó biznisz" gyerekeket rabolni. Pl kirakják őket koldulni, eladhatják őket külföldre vagy belföldbe örökbefogadó családnak... Kevés a happy end. Nem csoda, hogy a kínaiak inkább pozitívan fogadják az arcfelismerős kamerát.

válasz erre

techiii

1 hónapja, 1 napja

Komoly hogy ez alapján sikerült megtalálni.

válasz erre

login_password

1 hónapja, 1 napja

Durva bár ilyen programjai szerintem a rendőrségnek is vannak? Valahogy csak tudnak rajzokat készíteni.

válasz erre

betyár

1 hónapja, 1 napja

Na ez nem semmi. Ki gondolta volna h ilyet is tud.

válasz erre

új kommentek

legutóbbi hozzászólások
 

Közösségi felületeink