Úttörő mobillal készül a ZTE

2017. január 23.
3.0361
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
dfp profilja, adatai
dfp
A ZTE mostanság egyre gyakrabban tűnik fel az oldalunkon, ami nem véletlen, hiszen egyre többször hallat magáról a vállalat, mely korábban még egészen komoly erőnek számított a belépőszintű androidos mobilok piacán.

A rengeteg rivális felbukkanásával nagyon lecsúsztak, ám 2016-ban ismét erős évet zártak, számos remek mobilt dobtak piacra és 2017-re is több újdonságot tartogatnak. A közösségi mobiljuk már így is nagyon érdekes projektnek tűnik, nemrég azonban egy újabb különlegességről számoltak be.

Konkrétumokat ugyan nem emlegettek, de megjegyezték, hogy az idei MWC-re egy úttörő mobillal készülnek. Azt tudni lehet, hogy még csak koncepció lesz az, amit látni fogunk, de hogy miben lesz valóban úttörő, arról semmi hír.

A legtöbben a kijelző/ház arányára tippelnek, vagyis az új trendnek megfelelően a kijelző uralja majd a készülék előlapját. Opció lehet még egy különleges kamera vagy az akkumulátor, de tovább nem tippelgetnénk, néhány héten belül minden kiderül.
2 hozzászólás

Porthos

7 éve, 10 hónapja és 10 napja

Drukkolok nekik mert nagyon el vannak tűnve, pedig annyira nem rosszak.

válasz erre

Fikarc

7 éve, 10 hónapja és 10 napja

Kíváncsian várom!

válasz erre