Üstökösnek kiáltották ki az Oumuamuát, a másik Naprendszerből érkezett égitestet

2018. július 01.
5.7181
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
A csillagászok hónapok óta bajban vannak azzal kapcsolatban, hogy hová is sorolják szakmailag az Oumuamua névre keresztelt égitestet, ami több szempontból okoz komoly fejtörést a szakembereknek.

Egyrészt például a mintegy 800 méter hosszú képződmény hosszúkás, szivarra emlékeztető alakkal rendelkezik, másrészt pedig egy másik Naprendszerből érkezett hozzánk, azonban dacára ezeknek a specialitásoknak, az Európai Űrügynökség nemrégiben hivatalosan is üstökösnek kiáltotta ki.

Ennek az oka leginkább az, hogy a képződmény ugyanúgy gázt bocsát ki magából - még ha kis mennyiségben is -, mint az üstökösök, egyedül a jellegzetes csóvája hiányzik, de manapság a szakértők is egyre nagyobb gondban vannak az űrben keringő képződmények besorolását tekintve, hiszen ahogy fejlődik a tudomány, úgy válik egyre jelentéktelenebbé a határvonal az üstökösök és az aszteroidák között.
6 hozzászólás

Kisfaludy82

6 éve, 2 hónapja és 25 napja

Az aztán keményen megkapta a besorolást! röhögő smiley

válasz erre

Mordorer

6 éve, 2 hónapja és 25 napja

Ez a forma bakker röhögő smiley

válasz erre

Fikarc

6 éve, 2 hónapja és 26 napja

Már megint elkezdték felülírni az eddigi szabályokat a csillagászok. röhögő smiley

válasz erre

Direktor

6 éve, 2 hónapja és 26 napja

Lehet hogy erre ráférne inkább valami külön elnevezés, nem?

válasz erre

Levi87

6 éve, 2 hónapja és 26 napja

Érdekes döntés. meglepett smiley Ezért: "egyedül a jellegzetes csóvája hiányzik" - mindig azt hittem hogy ez a lényege! röhögő smiley

válasz erre

Porthos

6 éve, 2 hónapja és 26 napja

Nem könnyű megállapítani hogy mik ezek.

válasz erre