Újra frissült a Windows Phone-os OneDrive

2014. december 13.
6851
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Figyelem! Ez a hír a régi androgeek rendszerből lett átmentve, ezért képek és szövegformázások hiányozhatnak belőle!
Hanziness profilja, adatai
Hanziness
Végre megfelelő dizájnt kapott a Windows Phone-os OneDrive alkalmazás.

A legutóbbi frissítés nem épp tette "meggyőzővé" a OneDrive-ot Windows Phone-on, hiszen a dizájn nem csak nem illett a Windows Phone felületéhez, de több olyan zavaró tényező is megjelent, mint például az értesítési sáv és az alkalmazás azonos színű (kék) fejléce közti vékony fehér vonal, vagy a kissé sem kidolgozottnak tűnő "hamburgermenü".

A mostani azonban ismét átalakította az alkalmazást és már egy sokkal kifinomultabb, letisztultabb felület tárul elénk az alkalmazás megnyitása után (rögtön szembetűnő, hogy eltűntek azok a "régies", csúnya középvilágos-szürke színek az alkalmazás alsó sávjából és a lapfülek mögül).

Ugyan egy, a korábbi verzióhoz hasonló kis csík most is feltűnt, de nem ott, ahol eddig (most mappák létrehozásánál, de mivel ezzel a lappal úgysem gyakran találkozunk, nem lesz feltűnő), és nem tűnik annyira zavarónak. Ami itt feltűnőbb lehet, az az, hogy mappa létrehozásánál a "Mappa megosztása" jelölőnégyzet szövege nincs lefordítva.

A korábbi verzióhoz hasonlóan megmaradtak a "fájlok | fényképek | legutóbbi | megosztva" lapok, melyek az adott szempont szerint szűrik a OneDrive fiókunkon tárolt fájlokat, csak már nem a korábbi "kezdetleges" ikonok jelölik ezeket a lapokat, hanem a szokásos, Windows Phone-os szöveges lapfülek. A betűtípust is úgy tűnik, hogy a hagyományosról vékonyítottra vették.

Ezeken felül sajnos tény, hogy a szolgáltatás és az alkalmazás együttműködési teljesítménye nem sokat javult, ha a mappák tartalmának betöltési idejét figyelembe vesszük (ha még nincs gyorsítótárazva a betöltendő tartalom, akkor akár másodperceket is kell rá várni), így ezen még mindig van mit fejleszteni, de az alkalmazásban megpróbáltunk sebesen végiggörgetni egy-egy mappában, és ebből nem adódott teljesítménybeli probléma, ahogy a hamburgermenüvel előhozott lapfül megjelenésekor sem. Ami kicsit ellensúlyozza a szolgáltatás lassúságát emellett, az az, hogy végre egy, a Windows Phone-hoz méltó felületen kezelhetjük OneDrive fiókjainkat (személyes és vállalati).

Végezetül egy összehasonlítás, hogy hogyan változott meg az alkalmazás az előző verzióhoz képest: (bal oldalt: előző verzió, jobb oldalt a mai frissítés; a fekete vonal csak egy általunk berajzolt elválasztó)

nincs még hozzászólás