Újabb tudományos áttörés a robotméhek világában

2017. október 27.
4.1291
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Óriási bejelentést tett a Harvard Egyetem, akik a RoboBee nevű, eredetileg 2013-ban indított projekttel most egy újabb áttörést értek el annak érdekében, hogy robotméhecskéjük hamarosan már élesben is bevethető legyen.

A kis robotméhek korábban csak repülni tudtak, de aztán egyre több funkcióval gyarapodtak, így az egyetem közleménye szerint ma már arra is képesek, hogy a víz alá merüljenek, és onnan teljesen sértetlenül kiröppenjenek.

Ez talán nem tűnik túl nagy áttörésnek, de érdemes hozzátenni, hogy az aprócska RoboBee mindössze 175 milligrammot nyom, ami azt jelenti, hogy egy ilyen kis tárgyat a víz gravitációs ereje az általunk ismerthez képest sokszoros erővel húz a mélybe, az úgynevezett felületi feszültség tehát olyan jelentős, mintha a robotnak egy falon kellene áttörnie magát.

A kutatók egyébiránt úgy tudták áthatolni a kérdéses problémát, hogy a kis robotot gyújtórakétákkal szerelték fel, amelynek izzítása éppen elegendő hajtást biztosít ahhoz, hogy a gépezet kireppenjen a vízből.

Érdekesség, hogy az ehhez szükséges üzemanyagot a víz szolgáltatja a RoboBee számára, hiszen elektrolitos lemezkék durranógázt képeznek benne a víz hidrogénjéből, vagyis a folyamat akár korlátlan alkalommal ismételhető.

Nézd nagyban ezt a videót!



4 hozzászólás

Harder

7 éve, 10 napja

A robotika ezen irányú fejlődése nagyon jó dolog. Ennek legalább értelme van, nem úgy mint a bólogató robotkutyának.

válasz erre

CharlieFirpo

7 éve, 10 napja

Nekem ebben az egészben az a fura hogy már robotméhben kell gondolkodnunk. Nagy itt a baj...

válasz erre

Kisfaludy82

7 éve, 10 napja

Wow! meglepett smiley Ezt a technológiát eddig miért nem használták máshol? Mondjuk hajókon amikor épp elsüllyedőben van...

válasz erre

Levi87

7 éve, 11 napja

Frankón aranyos ez a kis cucc. mosolygó smiley

válasz erre