Újabb nyolc ismétlődő rádiójel érkezett az űrből

2019. augusztus 16.
3.2731
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
A Canadian Hydrogen Intensity Mapping Experiment segítségével nyolc újabb rejtélyes rádiójelet sikerült fognia az emberiségnek a világűrből, melyek azért különösek, mert többségük nem egyszeri jelkitörés, hanem ismétlődő volt.

A most rögzített nyolc FRB közül hat csak egyetlen alkalommal ismétlődött a vizsgálati szakaszban, de volt olyan is köztük, amelyik összesen háromszor, és két rádiójel is alacsonyabb frekvencián jutott el a Földre az ismétléskor, amihez foghatóval még nem találkoztak a kutatók, akik rögtön megkezdték eredetük feltárását.

Ez azonban nem lesz egyszerű feladat, pláne annak fényében, hogy az FRB-k még mindig nagy rejtélyt jelentenek a tudománynak, hiszen a lökések kifejezetten rövidek, ámde van köztük olyan erősségű, ami nagyobb energiát tartalmaz, mint amekkorát a Nap termel. A most rögzített nyolc rádiójel azonban talán közelebb vihet majd minket a különös jelenségek megértéséhez.
fognia az emberiségnek a világűrből, melyek azért különösek, mert többségük nem egyszeri jelkitörés, hanem ismétlődő volt.'>
4 hozzászólás

CharlieFirpo

5 éve, 5 napja

Biztos valami pulzáló csillag lesz.

válasz erre

inkognito

5 éve, 6 napja

login_password írta:
Mint a Kapcsolat című film.
Nekem is ez jutott az eszembe.

válasz erre

techiii

5 éve, 6 napja

De jó lenne tudni h honnan jönnek.

válasz erre

login_password

5 éve, 6 napja

Mint a Kapcsolat című film.

válasz erre