Újabb mérföldkő a deepin Linux 15.4 életében

2017. március 25.
4.8441
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
A deepin Linux 15-ös verziója még február végén lépett be a fejlesztés béta szakaszába, most pedig, allig egy hónappal később, a csapat publikálta az első Release Candidate, azaz RC kiadást.

AZ RC verzió megjelenése minden Linux disztribúció fejlesztésében nagyon fontos mérföldkőnek számít, hiszen az azt megelőző alpha és béta változatok publikus tesztelése során rengeteg visszajelzés érkezik, amelyek nem csak a hibákról de új vagy éppen meglévő funkciók létjogosultságáról is dönthetnek.

Jó esetben ez meghallgatásra kerül, hiszen a Linux ereje a közösségben rejlik, így mindenképpen fontos bevonni a felhasználókat is. A deepin Linux 15.4 során is ez történt, ennek fényében az RC kiadás, amely már a végleges variáns képének egy kicsit homályos másolata, sok téren fejlődött és több ponton hozott változásokat.

Produktivitás és ergonómia szempontjából talán a legfontosabb módosítás a Control Centert érintette, amelynél lehetőségünk van egyedi időjárási zónát megadni, kontrollálni a zenelejátszást, egyedi beállításokat alkalmazni a multi-screeen konfigurációban.

De mellette természetesen tovább optimalizálták a rendszert a gyorsabb és tabilabb működés érdekében, plusz érkeztek új hátterek is.
2 hozzászólás

CharlieFirpo

7 éve, 7 hónapja és 12 napja

Szép rendszer de az alap Ubuntuban bízom a legjobban. mosolygó smiley

válasz erre

VDemon

7 éve, 7 hónapja és 12 napja

Elég stabil lett ez a rendszer, lassan elmegy fő rendszernek is...

válasz erre