Újabb lépéssel kerültünk közelebb a Kodi 17 Krypto-hoz

2017. január 16.
3.0671
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
Igen, még egy mérföldkővel sikerült közelebb kerülni a Kodi 17 stabil verziójához, amely a fejlesztők ígéretei szerint sokkal modernebb, funkciókban gazdag és stabilabb lesz mint az elődjei.

Martijn Kaijser publikálta a hírt, hogy elkészült a Kodi 17 Krypto harmadik RC kiadása, amelyet elérhetővé tettek a tesztelni vágyó felhasználók számára. A végleges verzió közeledtét jól jelzi, hogy a mostani RC3-ban csupán 7 módosítás történt az RC2-höz képest, így nem vall nagy bátorságra azt kijelenteni, hogy kiváló ütemben haladnak a dolgok.

A hivatalos bejelentése ennek köszönhetően igencsak rövidre sikeredett, hasonlóan a változások listájához. Martijn Kaijser elmondta, hogy az előző RC verziók után kapott sok pozitív visszajelzés jelzi, hogy jó úton haladnak. Ennek következménye az RC3-ben javították a kisebb hibákat, melyek elsősorban a videó lejátszáskor jelentkeztek, de kicsit módosítottak az Estuary-n, amely a Kodi 17 Krpyto sztenderd külsejét adja majd.

A fenti információk tükrében a végleges, stabil verzióig már nem kell sokat várni, valamint külön jó hír, hogy a bugfix lista sem volt túlzottan hosszú, így akár élesben is használhatjuk már a friss Kodi-t.
2 hozzászólás

TEchie

7 éve, 9 hónapja és 23 napja

Végeredményt kíváncsian várom.

válasz erre

Ronalddo

7 éve, 9 hónapja és 23 napja

Jól hangzik, de egyelőre ha Linux, nálam még marad az Ubuntu.

válasz erre