Bár egyelőre nem hivatalos, az Android Authority azonban úgy értesült, hogy a HMD Global tervei szerint a Nokia 2010-es lehet a következő telefon, mely újraértelmezve megjelenhet, méghozzá eredeti premierjének 25. évfordulóján, ami éppen jövőre lesz.
A Nokia 3310 és a Nokia 8110 mintájára a 2010-es is teljesen új megjelenést kaphat majd, méghozzá új rendszer és appok társaságában. A lap értesülései szerint a gyártó ezúttal a név terén is szeretné megkülönböztetni a feltámasztott készüléket az eredetitől, ezáltal a fekete, piros és sárga színekben érkező buta telefont Nokia A10 elnevezés alatt találjuk majd meg a boltokban.