Újabb Föld-méretű élhető bolygókat találtak

2017. augusztus 10.
4.5041
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Egy újabb hatalmas felfedezést tett a Phys tudományos magazin információi szerint egy nemzetközi csillagászokból álló kutatócsoport, akik felfedeztek négy Föld-méretű bolygót a Tau Ceti csillag körül, ami planétánkról akár szabad szemmel is látható.

Ennek az oka, hogy a csillag alig 12 fényévnyi távolságra kering tőlünk, és a legfrissebb megfigyelések szerint négy Föld-méretű bolygó is található körülötte, amelyek közül kettő ráadásul úgynevezett lakhatósági zónában van, vagyis olyan közel kering a csillaghoz, hogy felszínén teljesülhet az élet egyik alapvető feltétele, a folyékony halmazállapotú víz.

Mielőtt bárki életről kezdene fantáziálni, a kutatás sajnos bebizonyította, hogy a két élhető bolygón ennek a lehetőségét jelentős mértékben lerontja, hogy a Tau Ceti körül egy óriási korong helyezkedik el, ami űrtörmelékből tevődik össze, amiből véletlenszerűen szakadhatnak le kisebb-nagyobb aszteroidák, melyek akadálytalanul csapódhatnak bele az egyes bolygókba.

Újabb Föld-méretű élhető bolygókat találtak - 2. kép

További problémát vet fel az élet kapcsán, hogy a Nappal ellentétben a Tau Ceti csak egy napszerű csillag, ezáltal bolygói nem végeznek tengelyforgást, vagyis előfordulhat, hogy az egyik oldaluk folyamatosan árnyékban van, míg a másik a fény felé néz, ami óriási hőmérsékleti és éghajlati kontrasztokat alakíthat ki.
3 hozzászólás

Levi87

7 éve, 3 hónapja és 4 napja

Nagyon vágyik az emberiség arra hogy idegen fajt fedezzen fel, már mindenben ezt keresik a csillagászok. röhögő smiley

válasz erre

CharlieFirpo

7 éve, 3 hónapja és 4 napja

De kár hogy még nem tudunk eljutni oda a mostani fejlettségi szintünkön.

válasz erre

Fikarc

7 éve, 3 hónapja és 4 napja

Olyan fura hogy sorban fedezzük fel ezeket de még mindig semmi...

válasz erre