Újabb applikációt pótolt Androidra a Facebook

2016. december 14.
3.7911
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
dfp profilja, adatai
dfp
Az okostelefonok piacán az iOS és az Android a két uralkodó rendszer, sokan pedig azt gondolnák, hogy a legtöbb fejlesztő egyszerre adja ki applikációjának két változatát, hiszen milliós piacokról beszélünk.

Pedig olykor még olyan nagy nevek is lemaradásban vannak, mint például a Facebook, akik két év után pótolták a HD videófeltöltést Androidon. Úgy látszik nemrég elővették az összehasonlító táblázatot és elkezdték pótolni a dolgokat, hiszen nemrég az újabb androidos applikációt tettek közzé.

Az iOS-re már októberben kiadott Facebook Events természetesen Androidon is ingyenes és már elérhető a Google Play áruházból. A nevéből adódóan az "események" fület terjeszti ki egy önálló applikációra, mely azok számára lehet hasznos, akik sok rendezvény felől érdeklődnek, sokat szerveznek és tartanak számon.
3 hozzászólás

Fikarc

3 éve, 11 hónapja és 22 napja

Jajjjjj de utálom ezt a funkciót.

válasz erre

Harder

3 éve, 11 hónapja és 23 napja

Megvoltam nélküle.

válasz erre

Kisfaludy82

3 éve, 11 hónapja és 23 napja

Nagyon utálom alapból is hogy azt kell nézegessem, ki merre megy, nemhogy még appban is ezt keresném. Remélem az alap fb appból ki is veszik egyúttal.

válasz erre

új kommentek

legutóbbi hozzászólások
 

Közösségi felületeink