Tüzet okoznak az akkumulátorok? Nem baj, kapnak egy tűzoltó rendszert!

2017. január 18.
2.7171
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
A jelek szerint a tudomány egyelőre költséghatékony formában képtelen bármit is kezdeni az öngyulladó akkumulátorok problémájával, amely nagy valószínűséggel a Samsung Galaxy Note 7 esetében is az elfüstölő készülékek egyik oka volt.

A Science Advances forrásai szerint ugyanis a Stanford Egyetem kutatói az elmúlt hónapokban nem azon dolgoztak, hogy miként lehetne biztonságossá tenni az egyre vékonyodó akkumulátorokat, hanem éppen ellenkezőleg: inkább azon, hogy milyen tűzoltó rendszert tudnának megalkotni ahhoz, hogy elkerülhessék az efféle problémákat.

A túlmelegedő lítiumionos akkumulátorok ellen így a hírek szerint a jövőben egy olyan speciális tűzgátló réteget alkalmaznának, amely TPP néven korábban már sikerrel került alkalmazásra ebből a célból. Az egyetlen gond vele, hogy az akkumulátoron belül használva csökkenti annak teljesítményét, ami így is komoly fejtörést okoz az iparág számára.

A Standford Egyetem munkatársai azonban most kitalálták, hogy az akkumulátoron kívülre helyezik ezt a réteget, így amennyiben a battéria túlzottan felmelegedik, ez a réteg egyszerűen megolvad, és megakadályozza a tűz keletkezését.
3 hozzászólás

CharlieFirpo

7 éve, 9 hónapja és 21 napja

Legalább próbálkoznak valamivel... Már az is valami. röhögő smiley

válasz erre

Porthos

7 éve, 9 hónapja és 22 napja

Amúgy az ötlet jó, és legalább tesznek is ellene, de valóban egyéb megoldásokon is kéne gondolkodni.

válasz erre

rDAVE

7 éve, 9 hónapja és 22 napja

Nemhogy kötelezővé tennék a tűzoltókészülékek magunkkal hordását. A következő divat a csipkés szoknya és a pink tűzoltókészülék. :V

válasz erre