Tudtad? Többet hazudsz, ha iPhone-t veszel!

2016. december 05.
3.9811
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Egy kis túlzással teljesen haszontalan, legfeljebb csak egy mosolyra okot adó kutatást hozott nyilvánosságra a CNET csapata, miután a brit Lincoln és Lancaster Egyetemek tudósai megállapították, hogy az iPhone-tulajdonosok jellemzően többet hazudnak, mint mások.

Előre szólnánk, hogy a kutatás mindennek tekinthető, csak éppen reprezentatívnak nem, hiszen alig több mint 500 ember vett részt a felmérésben, amelynek során interjúzással és kérdőíves módszerekkel kérdezték meg a résztvevőket telefonjukról, szokásaikról és érzelmeikről.

David Ellis, a kutatást végző egyik professzor szerint bár rengeteg érdekes statisztikára és összefüggésre bukkantak, a legkirívóbb eltérést azzal kapcsolatban találták, hogy az iPhone-tulajdonosok között sokkal több a hazug és a megalkuvó ember, mint az Android-tulajdonosok között, akik viszont hajlamosabbak a túlzott érzelgősségre.

Hangsúlyozzuk még egyszer: a kutatás minden, csak nem reprezentatív, éppen emiatt inkább csak mosolyogjunk rajta egy jót, mintsem véresen komolyan vegyük...
2 hozzászólás

Fikarc

8 éve, 3 napja

Én hiszek ennek a kutatásnak. röhögő smiley

válasz erre

rDAVE

8 éve, 3 napja

Ez így van, már a megvásárlás előtt kezdődik: "megéri, megéri, megéri..." :V
utóirat: nem vagyok elfogult, az android is sz-r. röhögő smiley

válasz erre