Továbbra sem túl népszerű Kínában a Samsung

2017. december 07.
6.9631
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Miközben a világ legtöbb régiójában a Samsung elképesztő népszerűségnek örvend, és uralja a piacot, addig a The Verge beszámolója szerint Kínában egészen más a helyzet, az ázsiai országban ugyanis még mindig a hazait szereti a nép a leginkább.

A lap a Kantar Worldpanel piackutató legújabb statisztikáit idézve ugyanis arról számolt be, hogy a mögöttünk hagyott üzleti negyedévben eladott okostelefonok több mint 90 százalékát Kínában öt gyártó számlájára írhatjuk, ennek az ötösnek azonban a közelébe sem ért a Samsung, sőt a külföldiek közül csak az Apple jutott fel a listára.

Mellette azonban a Huawei, a Xiaomi, a Vivo és az Oppo uralják a mezőnyt, miközben a dél-koreai gyártó a negyedévben eladott okostelefonoknak csak alig 2 százalékáért felelt, de azért a hazai gyártók is gyakran bukdácsolnak.

A lap kiemelte ugyanis, hogy a statisztikák szerint az utolsó trimeszterben a kínai piacon hatalmas veszteségeket könyvelt el például a ZTE, a Lenovo és a Meizu is, akik közül főleg a Lenovo a nyugati világban igencsak sikeres.
5 hozzászólás

rDAVE

6 éve, 11 hónapja

CharlieFirpo írta:
Nem csodálom hogy ez így van. Kína zárt eléggé és azért akik nem menekültek el, azok elég nagy hazafik. mosolygó smiley
Azért a kínai középosztály nem ugyanabból gazdálkodik, mint az amerikai, japán és más fejlett ország. A zártság inkább a kínai szabályzás miatt érződik, de ha valamit beengednek, akkor sokszor jól teljesít. Másik, hogy Kína csak mostanság fejlődik látványosan, rengetegen még nem szeretnek költeni. A belső fogyasztás alacsonyabban növekszik, mint ahogy a kormány várná. Ezek a kínai telefonok árban verhetetlenek még nyugaton is, hát még ott helyben... Márka nem olyan lényeg, főleg, hogy minden Kínában készül. röhögő smiley

válasz erre

CharlieFirpo

6 éve, 11 hónapja

Nem csodálom hogy ez így van. Kína zárt eléggé és azért akik nem menekültek el, azok elég nagy hazafik. mosolygó smiley

válasz erre

Levi87

6 éve, 11 hónapja

Mondjuk az meglep hogy az Apple ott van a topban. meglepett smiley

válasz erre

rDAVE

6 éve, 11 hónapja

Kisfaludy82 írta:
Meglepő. meglepett smiley
Nem igazán, kínai teló sokkal olcsóbb. Apple meg mégsem Android. Meg azért az a 2% az egy 1,4 milliárdos országban van... röhögő smiley

válasz erre

Kisfaludy82

6 éve, 11 hónapja

Meglepő. meglepett smiley

válasz erre