Továbbra is sugárszennyezett víz szivárog az óceánba a fukusimai erőműből

2018. március 31.
3.6881
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Meglepő jelentéssel szolgált Michio Aoyama professzor, a Fukusima Egyetem egyik megbízott kutatója, aki többek között a fukusimai atomkatasztrófa tanulmányozásával foglalatoskodik, nemrégiben pedig ijesztő kijelentést tett.

A erőmű megrongálódására ugyanis bár hét évvel ezelőtt került sor, a professzor szerint azonban valahol még mindig szivárog belőle az óceánba a sugárszennyezett víz, noha lényegesen kisebb mennyiségben, mint annak idején, hiszen míg 2013-ban 30 millió becquerel mennyiségben találtak belőle az erőmű közelében, addig ma ez az érték 2 millió becquerelre csökkent.

A professzor meg van győződve arról, hogy az erőmű alatt természetes föld alatti átjárókon keresztül szivárog még mindig az óceánba ez a jelentős mennyiség, ami azonban vizsgálatai szerint a környék halászatára nincs hatással, lévén az atomerőműtől mintegy 8 kilométerre már csak alig 0,02 becquerel a sugárszennyezett víz koncentrációja.
4 hozzászólás

CharlieFirpo

5 hónapja,

Ez sajnos még évtizedekig érezteti majd a hatását. Igen rossz helyre épült.

válasz erre

rDAVE

5 hónapja, 1 napja

petrovicsz írta:
Hát ez rohadt szomorú! Ez ellen már tenni kellett volna azért...
Sok milliárd dollár ment már rá, nem olyan egyszerű az.

válasz erre

petrovicsz

5 hónapja, 1 napja

Hát ez rohadt szomorú! Ez ellen már tenni kellett volna azért...

válasz erre

Kisfaludy82

5 hónapja, 1 napja

Hihetetlen hogy még mindig szennyez! És erre csak most találtak rá vagy konkrétan letojták?

válasz erre

új kommentek

legutóbbi hozzászólások
 

Közösségi felületeink