Továbbfejlesztett jelszókezelő készletet kap az új Android

2020. augusztus 13.
7.9561
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Már az Android Oreo óta támogatja a Google operációs rendszere, hogy a bejelentkező űrlapokon automatikusan ki tudjuk tölteni a jelszavakat is, azonban a kapcsolódó eszköz gyakran annyira lassú és annyira nehézkesen működik - már ha működik -, hogy elérkezett az idő a változásra.

A Google ugyanis bejelentette, hogy az Android 11 részeként továbbfejlesztik a jelszókezelő készletet, aminek részeként sokkal gyorsabbá és gördülékenyebbé válik mindez, hála annak a módosításnak, hogy a jelszavak - vagy éppen az előre mentett címek, bankkártya adatok és így tovább - nem legördülő menükből kerülnek beolvasásra, hanem a virtuális billentyűzet adatbázisából.

Nyilván mindehhez a szükséges biztonsági hátteret is kiépítette már a Google, mert ebben a formában közel sem nevezhető biztonságosnak az elképzelésük, éppen emiatt nem is lesz kompatibilis a megjelenéskor minden egyes készülékkel, a változást ugyanis minden gyártónak külön végre kell hajtania szoftveres oldalról.
3 hozzászólás

Kisfaludy82

3 éve, 11 hónapja és 27 napja

Borítékolható hogy nem fog működni. röhögő smiley

válasz erre

muki

4 éve,

Chrome böngészőben is iszonyat ****, nem hiszem hogy ezt kéne erőltetni.

válasz erre

techiii

4 éve,

Nem tudom mennyire jó megoldás. Szerintem a legördülő menü is jó.

válasz erre