Tovább növekedtek tavaly az okostelefonok vételárai

2018. január 29.
1.7601
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
A Gfk legfrissebb statisztikáiból megtudtuk, hogy főként az Apple és a Samsung "jóvoltából" még tovább emelkedtek 2017-ben az okostelefonok vételárai, ezáltal soha nem voltak még olyan drágák a készülékek, mint az elmúlt esztendőben.

Az elemzők a piac alakulását megvizsgálva arra a következtetésre jutottak, hogy a helyzetet nemcsak az 1000 eurós lélektani határt meghaladó készülékek idézték elő, illetve fokozták, hanem a kínai gyártók is, akik annak idején olcsó telefonokkal törtek be a piacra, de tavaly szinte mindegyikük drasztikus mértékben emelt az árakon, így a nagyon olcsó készülékek majdhogynem el is tűntek.

A Gfk által közölt adatok alapján egyébiránt a teljes okostelefonos piacon az eszközök vételára egyetlen év leforgása alatt 10 százalékos emelkedést produkált - átlagosan 363 dollárra növelve ezzel az árakat -, ami hatással volt az eladásokra is, hiszen ezek alig 1 százalékos növekedést produkáltak.

Hogy magyarként mennyire szívhatjuk a fogunkat, azt jól mutatja, hogy a leginkább drasztikus áremelés Kína mellett Közép-Európában volt - csak éppen a fizetéseinket felejtették el emelni odafent -, a leginkább drasztikus árnövekedést pedig az Apple és a Samsung készülékei vonultatták fel.

Nem lehetne azonban egyértelműen az iPhone X-re és a Galaxy Note 8-ra köveket hajigálni a történtek miatt, hiszen a statisztikákból jól kivehető, hogy minden egyes gyártó új készüléke jelentős áremelkedésen esett át 2017-ben.
2 hozzászólás

TEchie

6 éve, 8 hónapja és 10 napja

Hát kapják be de tényleg. szomorú smiley

válasz erre

Harder

6 éve, 8 hónapja és 10 napja

Hát igen, ez szomorú stat... szomorú smiley

válasz erre