Történelmi teljesítménnyel a világ legértékesebb cége lett az Apple

2017. március 30.
3.6941
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Bár az Apple legutóbbi próbálkozásai hagytak maguk után kívánnivalót, azonban a cég népszerűsége és értéke ennek ellenére sem hagyott alább, amit mi sem bizonyít jobban más, minthogy a Phone Arena beszámolója szerint nemrégiben történelmi teljesítményt értek el a tőzsdén.

Történt ugyanis, hogy az Apple részvényei még kedden minden eddiginél magasabb záróértéket ütöttek meg a közel 144 dolláros értékkel, ami nemcsak a vállalat tekintetében rekord, lévén kiderült, hogy korábban egy működő cégnek még soha nem sikerült a tőzsdén ilyen magas záróértéket elérnie.

Ennek köszönhetően az Apple jelenleg a világ legértékesebb cége a 754 milliárd dolláros árcédulával, ami messze túlszárnyal olyan cégeket, mint az 505 milliárd dollárt érő Microsoft, vagy az 568 milliárd dolláros Alphabet.

A kompánia értéke egyébiránt leginkább az okostelefonok és a táblagépek miatt nőtt meg, így az iPhone megjelenése óta több mint 760 százalékkal, az iPad 2010-es megjelenése óta pedig 346 százalékkal emelkedtek az Apple részvényei.
4 hozzászólás

inkognito

7 éve, 7 hónapja és 6 napja

El sem lehet képzelni, hogy ez mekkora összeg.

válasz erre

TEchie

7 éve, 7 hónapja és 6 napja

Brutális pénzek, hihetetlen. meglepett smiley

válasz erre

Harder

7 éve, 7 hónapja és 7 napja

Szent isten. Ez elképzelhetetlenül sok pénz. meglepett smiley

válasz erre

Levi87

7 éve, 7 hónapja és 7 napja

Megállíthatatlan banda. mosolygó smiley

válasz erre