Több mint százezer Apple-készüléket adott el egy cég, akiknek csak szét kellett volna szerelniük a termékeket

2020. október 04.
8.2561
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Az Apple bepereli a GEEP Canada egykori újrahasznosító partnerét - jelenleg a Quantum Lifecycle Partners részét képzi -, mert állítólag legalább 103 845 iPhone-t, iPad-et és okosórát adott el, amelyet eredetileg szétszerelésére szántak.

A The Logic jelentése szerint az Apple 2015 januárja és 2017 decembere között több mint 500 000 iPhone-t, iPad-et és Apple Watch-t küldött az újrahasznosító cégnek. Amikor az Apple auditot végzett, kiderült, hogy ezen eszközök 18 százaléka még mindig mobilhálózaton keresztül csatlakozik az internethez, így derült fény a turpisságra.

Az Apple legalább 31 millió dollár kanadai dollárt követel egykori korábbi partnerétől, ellenben az újrahasznosító cég tagad minden jogsértést, ugyanakkor nem tagadja, hogy lopás történt volna - állítólag harmadik féltől származó keresetet nyújtott be, azt állítva, hogy három alkalmazott saját nevében lopta el az eszközöket. Az Apple azzal próbálja megtámadni ezt az érvelést, hogy ez a három személy valójában felsővezető volt a cégen belül.
3 hozzászólás

Fikarc

3 éve, 9 hónapja és 10 napja

Ezt megszívták. röhögő smiley

válasz erre

Kileah

3 éve, 9 hónapja és 10 napja

Miből gondolták hogy nem derül ki? meglepett smiley

válasz erre

muki

3 éve, 9 hónapja és 10 napja

Az kemény! röhögő smiley

válasz erre