Több mint ezer Microsoft fiókot akartak feltörni, szerencsére nem sikerült

2019. július 18.
2.6751
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
A kiberbiztonság manapság több mint fontos téma, szinte mindennap hallani online bűnözők gaztetteiről, ám szerencsére sok esetben azért a nagy vállalatok megvédenek minket, ahogy ez történt most is a Microsoft jóvoltából.

A redmondi vállalat több mint 10 ezer felhasználónak küldött értesítést, amiben arra hívta fel a figyelmet, hogy több ország támogatott hackerei állhatnak a támadás hátterében, így iráni, észak-koreai és orosz nyomokra bukkantak.

A célpontok közt jellemzően üzleti ügyfelek voltak, de azért akadtak hétköznapi emberek is, akiknek az adataira pályáztak.

A biztonsági szakértők egyébként az orosz hackerek esetében a Fancy Bear-re gyanakodnak, akik amúgy az EP választásokat is meg akarták fúrni, de mellesleg az ő nevükhöz fűződik a 2018-as NotPetya zsarolóvírus is.
3 hozzászólás

Porthos

5 éve, 1 hónapja és 6 napja

Sittre minden ilyen patkánnyal.

válasz erre

marco

5 éve, 1 hónapja és 7 napja

muki írta:
És hogy jön ide a Microsoft???? meglepett smiley
Úgy hogy kiküldtek 10 ezer spamet. röhögő smiley

válasz erre

muki

5 éve, 1 hónapja és 7 napja

És hogy jön ide a Microsoft???? meglepett smiley

válasz erre