Kétszáz emberrel kevesebb dolgozik mostantól az Apple Titan projektjén

2019. január 24.
2.8501
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Az Apple pletykák szerint már hosszú ideje nagy hévvel ügyködik a Project Titan nevezetű önvezető autón, vagy szoftveres megoldáson, viszont a CNBC forrásai kijelentették, hogy a héten több mint 200 alkalmazottat választottak le a munkálatokról.

Az Apple egyik szószólója elmondta, hogy ettől függetlenül továbbra is óriási potenciált látnak az autonóm rendszerekben a cégen belül, szerinte pedig ez a legambiciózusabb öntanuló rendszer, ami valaha készült.

A meg nem nevezett forrás továbbá azt is elárulta, hogy az érintettek természetesen továbbra is a cupertinói cégnél fognak dolgozni, viszont ezentúl többek között a gépi tanulás területével fognak foglalkozni. A Project Titanon továbbra is dolgoznak egy jóval kisebb létszámú csapattal.

Ez az egész annyira nem is légből kapott, lévén tavaly augusztusban tért vissza az Apple kötelékeibe a Tesla mérnöke, Doug Field, aki Bob Mansfielddel karöltve irányítja a projektet, tehát vélhetőleg a friss vezetőség másképp látja jónak az autonóm rendszerek fejlesztését, mint a korábbi fejesek.
4 hozzászólás

Kisfaludy82

1 hónapja,

Ilyen sokan dolgoznak rajta és még mindig nincs sehol?

válasz erre

techiii

1 hónapja,

Minek annyi ember rá.

válasz erre

Levi87

1 hónapja,

Biztos hogy nem csinálnak autót. Szoftver lesz ez, és gondolom új fázisba léptek, ezért a változás.

válasz erre

technomancer

1 hónapja,

Lehet hogy végeztek, és azért.

válasz erre

új kommentek

legutóbbi hozzászólások
 

Közösségi felületeink