Több mint 15 ezer tudós figyelmeztet: nagy bajban van az emberiség!

2017. november 15.
7.7021
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
A világ 184 országának mintegy 15 ezer tudósa adta a nevét ahhoz a nyílt levélhez, amit a BioScience című tudományos lap publikált a minap, a középpontjában egy értekezéssel, aminek részeként a szakértők másodjára figyelmeztetik az emberiséget a változásra.

Nem ez az első eset ugyanis, hogy a tudósok ilyen példátlan összefogást sürgetve figyelmeztetést adtak ki, legutóbb 1992-ben történt hasonló, amikor az óceánok lehalászása és az esőerdők kipusztítása mellett az ózonréteg elvékonyodására figyelmeztettek, azonban a 25 év alatt lényeges változás nem történt.

Bár az ózonréteg mértékét részben stabilizáltuk, azonban a tudósok szerint a pusztítás minden más téren rohamosan nőtt, így ezúttal arra figyelmeztetnek, hogy katasztrofális éghajlati változások elébe kell néznünk, ha így folytatjuk, de a Földet most benépesítő állatfajok jelentős részének eltűnésével egyaránt számolnunk kell.

A nyílt levél természetesen adatokat is tartalmaz, ezáltal 1992 óta például 25 százalékkal csökkent világszerte az egy főre jutó édesvíz mennyisége, további 120 millió hektárnyi erdő tűnt el, a szén-dioxid kibocsátásának mértéke pedig 20 milliárd tonnáról 40-re növekedett

Bár vannak pozitív változások is, így az erdőirtás ütemének csökkenése vagy a zöld energia elterjedése, de a jelen állás szerint az ökológiai katasztrófa még így is elkerülhetetlen.
4 hozzászólás

rDAVE

6 éve, 11 hónapja és 1 napja

Porthos írta:
Nem értem egyébként hogy akiknek hatalmában áll, miért nem tesz semmit. Oké Trump egy idióta de előtte is voltak elnökök. Mindent szabályoznak állandóan csak épp önmagukat nem. wtf smiley
Obamának voltak valamilyen szinten környezetkímélő dolgai, azokat törölte vagy csökkentette Trumpli pénzre hivatkozva... Ahogy mindenki más is a pénzre hivatkozik. Vannak emberek, akik úgy látszik pénzt is be tudnak lélegezni vagy megenni.

válasz erre

Porthos

6 éve, 11 hónapja és 1 napja

Nem értem egyébként hogy akiknek hatalmában áll, miért nem tesz semmit. Oké Trump egy idióta de előtte is voltak elnökök. Mindent szabályoznak állandóan csak épp önmagukat nem. wtf smiley

válasz erre

Fikarc

6 éve, 11 hónapja és 1 napja

Nagyon szomorú tények ezek. szomorú smiley

válasz erre

CharlieFirpo

6 éve, 11 hónapja és 1 napja

Szörnyű. szomorú smiley

válasz erre