Több ezer pornóoldalt keresett fel a munkahelyéről, állami rendszereket sikerült megfertőznie

2018. november 02.
5.6231
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Elképesztő dologgal vádolják az Egyesült Államok Földtani Intézetének egyik hivatalnokát, aki a vád szerint a munkahelyén úgy falta a pornóoldalakat, mint más a sós pufit, lévén az elmúlt hónapok során több mint 9000 különböző pornóoldalt nyitott meg.

Ezzel összességében talán nem is lett volna baj, ha egyrészt nem derül ki, másrészt pedig odafigyel arra, hogy milyen portálokra kattan rá, hiszen vírusok tucatjaival sikerült elárasztania munkahelyi számítógépét, melyek akadálytalanul meg tudtak fertőzni több állami rendszert.

A naplófájlok szerint a dolgozó a legkülönfélébb rosszindulatú programot hozta be ezzel a belső hálózatra, amit azzal tetézett, hogy gyakran még saját meghajtóira és telefonjaira is mentett képeket, illetve videókat, amivel csak még jobban megtámogatta a kártevők terjedését.

A hivatalnok természetesen nem készakarva fertőzte meg a hálózatot, de így is sikerült olyan vírusokkal elárasztania a munkahelyi rendszert, melyek adatlopásra lettek kiélezve, de szerencsére titkos adatokat egyiknek sem sikerült megszereznie, a kár azonban így is jelentős.
8 hozzászólás

rDAVE

5 éve, 11 hónapja és 4 napja

marco írta:
Ideje hogy volt erre? meglepett smiley Ennyire nincs meló? röhögő smiley
Kutatott ő szorgosan, de az a fránya kereső mindig félreértette...

válasz erre

marco

5 éve, 11 hónapja és 4 napja

Ideje hogy volt erre? meglepett smiley Ennyire nincs meló? röhögő smiley

válasz erre

Harder

5 éve, 11 hónapja és 4 napja

De ennyi esze hogy lehet, most komolyan? röhögő smiley

válasz erre

CharlieFirpo

5 éve, 11 hónapja és 6 napja

Te jó ég hogy lehet valaki ennyire hülye? meglepett smiley

válasz erre

zender

5 éve, 11 hónapja és 6 napja

Idióta. röhögő smiley

válasz erre

Direktor

5 éve, 11 hónapja és 6 napja

A hülye ****! röhögő smiley

válasz erre

login_password

5 éve, 11 hónapja és 6 napja

Azta! meglepett smiley Hogy lehet ennyi esze?!

válasz erre

inkognito

5 éve, 11 hónapja és 6 napja

A marha! Azért az elég durva!

válasz erre