Tíz olyan aszteroidát fedezett fel a NASA, amelyek veszélyt jelenthetnek a Földre

2017. június 15.
3.8161
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Egy új projekt, a NEOWISE részeként a NASA a minap bejelentette, hogy több mint 100 új aszteroidát és kisbolygót sikerült felfedezniük a Föld közelében, amelyek közül legalább 10 olyan is megtalálható, amely potenciális veszélyt jelenthet ránk.

A NEOWISE részeként egyébiránt egy olyan infravörös tartományban működő obszervatóriumot vetettek be, aminek a segítségével a kutatók képesek voltak olyan objektumokat is meglátni, amelyeket korábban nem, hovatovább az eddig ismertekről is újabb információkhoz juthattak.

A NEOWISE jelentése mellett cseh kutatók jelentették be, hogy a Tauridák meteorrajban olyan aszteroidákat fedeztek fel, amelyek szerintük becsapódhatnak a Földbe, és ezzel kisebb-nagyobb katasztrófákat idézhetnek elő. A szakértők számításai szerint erre legkorábban 2022-ben, legkésőbb 2039-ben kerülhet sor, tehát belátható időn belül.

Hogy mekkora aszteroidákról van szó, azt a kutatók egyelőre nem közölték, ellenben közismert, hogy csak a 25 méternél kisebb űrből érkező kőzetek képesek arra, hogy elégjenek a Föld légkörében, a nagyobbak legfeljebb csak lemorzsolódnak, de elérik a felszínt.
2 hozzászólás

technomancer

7 éve, 4 hónapja és 14 napja

gondolom ha olyan óriási lenne a baj, csak szólnának... röhögő smiley

válasz erre

Levi87

7 éve, 4 hónapja és 14 napja

Na király. meglepett smiley

válasz erre