Tinédzserek vallották bűnösnek magukat egy DDoS szolgáltatás miatt

2016. október 31.
2.8651
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
Az észak londoni Adam Mudd, Toms Lane és Kings Langley elismerték, hogy ők felelősek a Titanium Stresser nevű kártékony szolgáltatásért, melynek segítségével DDoS támadásokat hajtottak végre.

A nyomozók szerint Mudd 15 éves korában hozta létre a Titanium Stressert, ami hamar az egyik legnépszerűbb DDoS booter lett a piacon. A program olyan jól sikerült, hogy Brian Krebs biztonsági szakértő szerint a hírhedt Lizard Squad is felhasználta annak forrását, amiből saját, Lizard Stresser névre hallgató támadóeszközüket is fejlesztették.

A brit rendőrség bizonyítékai alapján a Mudd minden log fájlt megtartott, amelyek egy-egy támadás alkalmával készültek, így meghatározták hogy ő maga 2013 decembere és 2015 márciusa közt mintegy 594 támadást hajtott végre 181 IP cím ellen, köztük saját egyetemének hivatalai is. Globálisan a Titanium Stresser-hez köthető kibertámadások száma eléri az 1,7 milliót.

Ezen DDoS támadások, illetve maga a szolgáltatás bérbeadása mintegy 385 ezer dollárt hozott Mudd konyhájára, akit tavaly év végén tartóztattak le, és ebben az évben elvégzett nyomozás valamint a bizonyítékok felhalmozása után 2016 decemberében számíthat a tárgyalásra, ahol vélhetően elítélik a most 19 éves fiatalt.
5 hozzászólás

Kisfaludy82

8 éve, 10 hónapja és 5 napja

Bravó. Kapjon egy 10 éves nevelőintézetet, aztán majd másfajta kódokat firkálgat.

válasz erre

Fáraó

8 éve, 10 hónapja és 5 napja

CharlieFirpo írta:
Egyfelől csodálom, hogy 15 évesen ilyen programot tud fejleszteni valaki, le a kalappal! Másfelől nem értem hogy miért erre használja a tudását? A pénz motiváló tud lenni gondolom de akkor is, tisztességesen is meg lehet ezt keresni ilyen tudással... szomorú smiley
igazából 15 évesen nem biztos hogy olyan könnyű legálisan pénzt keresni.
A legtöbb cég nem fogja felkérni semmilyen munkára mert hát fiatal ezért nem bíznak a tudásában.

válasz erre

Mordorer

8 éve, 10 hónapja és 5 napja

Rohadjon is meg a sitten a nyomorult patkány.

válasz erre

petrovicsz

8 éve, 10 hónapja és 5 napja

Ez nagyon durva! meglepett smiley

válasz erre

CharlieFirpo

8 éve, 10 hónapja és 5 napja

Egyfelől csodálom, hogy 15 évesen ilyen programot tud fejleszteni valaki, le a kalappal! Másfelől nem értem hogy miért erre használja a tudását? A pénz motiváló tud lenni gondolom de akkor is, tisztességesen is meg lehet ezt keresni ilyen tudással... szomorú smiley

válasz erre