Tim Cook szerint elérkezett az idő, hogy a kormányok szabályozzák a nagy tech cégeket

2018. november 20.
5.2571
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Egészen elképesztő kijelentést tett Tim Cook egy televíziós interjú részeként, amiből a The Washington Post idézte a legfontosabb részleteket, így azt is, hogy az Apple vezére szerint a szabad piac ideája gyakorlatilag megvalósíthatatlan.

Tim szerint ideje lenne kijelenteni, hogy a korábban megálmodott szabad piaci megoldás működésképtelen, vagyis elérkezett az idő, amikor a kormányoknak szabályoznia kellene a nagy tech cégeket, hiszen bár az Apple részéről is voltak kisebb botrányok, azonban a sulykot leginkább a Facebook és a Google vetette el a közelmúltban.

Cook szerint így a felhasználók- és az általános adatbiztonság érdekében elengedhetetlen, hogy a kormányok kezdjék el szabályozni a tech óriásokat, noha neki is szimpatikusabb volt a szabad piac eszméje, azonban úgy látja, hogy bizonyos vállalatok átléptek egy határt a gyűlöletbeszéd engedélyezésével vagy a folyamatos adatszivárogtatással, melyek szabályozásért kiáltanak.

Az Apple vezére kiemelte, hogy nekik nincs félnivalójuk, hiszen nem hirdetésekből, avagy a felhasználókból tartják el magukat, hanem elsődlegesen hardvereladásokból, így ha lenne is szabályozás, rájuk nem vonatkozna, mint ahogyan az általa korábban üdvözölt európai GDPR sem vonatkozik rájuk különösebben.
6 hozzászólás

zender

5 éve, 10 hónapja és 13 napja

Mondjuk náluk nincsenek is ilyen adatszivárgós botrányok, az biztos!

válasz erre

rDAVE

5 éve, 10 hónapja és 13 napja

Porthos írta:
Igazat kell adnom neki, főleg úgy ha rájuk is vonatkozna.
Félreértitek... Nem azért mondta, hogy őket ne érintse a szabály, hanem azért, mert szerinte ők most is korrekten kezelik a céget, így egy ilyen szabály nem kényszerítené őket változásra.

válasz erre

VDemon

5 éve, 10 hónapja és 13 napja

Nagy marhaság lenne! Felügyelet az kell, de szabályozás, nemár.

válasz erre

Porthos

5 éve, 10 hónapja és 13 napja

Igazat kell adnom neki, főleg úgy ha rájuk is vonatkozna.

válasz erre

Kisfaludy82

5 éve, 10 hónapja és 13 napja

Rájuk nem vonatkozna? Mivaaaaaan Tim? röhögő smiley

válasz erre

Fikarc

5 éve, 10 hónapja és 13 napja

"ha lenne is szabályozás, rájuk nem vonatkozna"

Így könnyű ilyeneket mondogatni! röhögő smiley

válasz erre