Tim Cook: A Microsoft másolja az Apple stratégiáját

2013. szeptember 21.
8901
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Figyelem! Ez a hír a régi androgeek rendszerből lett átmentve, ezért képek és szövegformázások hiányozhatnak belőle!
scrn profilja, adatai
scrn
A Bloomberg Businessweek interjút készített az Apple vezérigazgatójával, Tim Cookkal, aki egyebek mellett a Nokia felvásárlásáról is kifejtette véleményét. Cook az interjú során úgy fogalmazott, hogy mindenki próbálja átvenni az Apple stratégiáját, így természetesen a Microsoft is.
Advertisement

Cook szerint maga a másolás is egyfajta dicséretként fogható fel.

Ez érdekes, hiszen az iPhone 5C megjelenése kapcsán a Microsoft fogalmazott hasonlóképpen Twitter bejegyzésében, ahol azt sérelmezi, hogy az olcsó iPhone dizájnja erősen hajaz a Lumia modellekre, bár ugyanakkor gúnyosan megjegyzik, hogy a legjobb módja a hízelgésnek az utánzás. Akkor most ki utánoz kit? Talán nincs is a kérdésre igazán jó válasz, hiszen ma már sok gyártó a trendekre reagálva nagyon hasonló megoldásokat kínál, nem könnyű kitűnni a tömegből. Talán már az Apple sem tudja úgy fenntartani a korábbi egyediségét, vagy pedig a többi cég ? látva a piaci túltelítettséget ? robog az Apple nyomában: mindenki döntse el maga.

Mindenesetre Tim az innovációban hisz, és szerinte a Nokia vesztét az okozta, ahogy már nem volt innováció, amely szerinte alapvető ahhoz, hogy piacon maradhasson egy vállalat. És persze lépést tartani a trendekkel is alapvető, amely a Nokiának szoftveres fronton nem igazán sikerült.

Forrás: Techspot.com

Mit gondoltok?

 
Advertisement
nincs még hozzászólás