Teljes pompájában mutatta meg Elon Musk a Csillaghajó prototípusát

2019. szeptember 28.
12.2091
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Elon Musk nagy elánnal jelentette be a Twitter-csatornáján, hogy elkészült a Csillaghajó Mk1 prototípus, amit pár napja már megszellőztetett, igaz akkor még két részben állt, mostanra azonban egy egészt alkot a gép.

Pont időben történt meg a Csillaghajó egyesítése, merthogy a mai nap során fogja leleplezni Musk a nagy bejelentését, amit korábban már megszellőztetett, és gyakorlatilag borítékolható biztossággal jelenthetjük ki, hogy nagyban köze lesz ennek a szóban forgó űrhajóhoz, ami konkrétan más bolygókra történő szállításra lett szállítva.

Hat újgenerációs Raptor hajtómű fogja biztosítani a Csillaghajó számára a haladást (az Mk1-en csak 3 található), illetve 100 utas fér el benne, ami nem is annyira meglepő, hiszen űrturizmusra lett tervezve. Mindemellett a Super Heavy kilövőrakétán 35 Raptor hajtómű helyezkedik el, hogy a rajtkor egészen biztosan magasba emelkedjen a gép.

megszellőztetett, igaz akkor még két részben állt, mostanra azonban egy egészt alkot a gép.'>
6 hozzászólás

Mordorer

4 éve, 11 hónapja és 9 napja

Direktor írta:
Tiszta hetvenes évek. röhögő smiley
Igen csak modernizálva egy kissé. Az a csicsás, csillogó borítás pl elég kemény. röhögő smiley

válasz erre

inkognito

4 éve, 11 hónapja és 9 napja

100 leggazdagabb ember már mehet is.

válasz erre

betyár

4 éve, 11 hónapja és 9 napja

Eszméletlen durván néz ki.

válasz erre

Gólem

4 éve, 11 hónapja és 9 napja

Mekkora dög! meglepett smiley

válasz erre

Fikarc

4 éve, 11 hónapja és 10 napja

Na majd egyszer repülök vele. nyelvnyújtó smiley röhögő smiley

válasz erre

Direktor

4 éve, 11 hónapja és 10 napja

Tiszta hetvenes évek. röhögő smiley

válasz erre