Te kibírnád egy évig okostelefon nélkül 100 ezer dollárért cserébe?

2018. december 17.
4.5661
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Egészen elképesztő nyereményjátékot hirdetett a tengerentúlon a Coca-Cola égisze alá tartozó Vitaminwater italgyártó, akik 100 ezer dollárt, azaz közel 30 millió forintot fizetnek, ha valaki kibírja egy teljes évig okostelefon nélkül.

A kihívással nemcsak az a célja a gyártónak, hogy valakit nagy jutalomban részesítsen, hanem az is, hogy felhívja a figyelmet rá: mennyire függővé tettek minket az okostelefonok, hiszen helyettük egy sor más hasznos dologgal is eltölthetnénk az időnket.

A játékra egyébiránt nem jelentkezhet akárki, először is kissé álszent módon a közösségi oldalra kell feltölteni egy képet a jelentkezőnek, melyen ábrázolja, hogy mivel töltené az idejét, ha megkapná a pénzt, a január 8-ig feltölthető fotók alapján pedig a cég vezetői dönthetik el, hogy kik lesznek azok, akik szerencsét próbálhatnak a megmérettetésen.

Érdekesség, hogy a játékban egy szimpla mobiltelefont kapnak a résztvevők, tehát telefonálni továbbra is tudnak majd, ellenőrzésüket pedig a 2020 elején hazugságvizsgálókkal és tesztekkel kivitelezik. Sajnos a játékra kizárólag amerikai állampolgárok jelentkezhetnek, ellenben az eredményekről már csak az érdekesség miatt is folyamatosan igyekszünk friss tartalmakkal szolgálni.
4 hozzászólás

Ronalddo

5 éve, 9 hónapja és 14 napja

Simán bevállalnám. Akinek nem tartozik a munkájához a nonstop telefonos elérhetőség, az nehogy már ne tudja letenni, ha akarja.

válasz erre

Porthos

5 éve, 9 hónapja és 14 napja

Nem biztos hogy kibírnám, de hogy kipróbálnám ennyiért, az teljesen biztos.

válasz erre

Fikarc

5 éve, 9 hónapja és 14 napja

Simán kibírnám ennyiért! röhögő smiley

válasz erre

CharlieFirpo

5 éve, 9 hónapja és 14 napja

Szerintem ez hatalmas röhögő smiley, kár hogy nem jelentkezhet bárki, biztos kipróbálnám magam.

válasz erre