Tavasszal érkezik a Tail 3.0, 64-bit kötelezettséggel

2016. november 19.
4.2811
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
Alig pár nap telt el a Tail legújabb verziójának megjelenése óta, a Debian alapú, inkognitásért felelős operációs rendszer mögött álló fejlesztési csapat máris betekintést engedett a következő mérföldkő technikai hátterébe.

AZ ex-CIA alkalmazott Snowden által is használt Tail projekt következő verziója a 3.0-a lesz, amelyben tovább fejlesztik a rendszer által kínált anonimitás kezelést az online világban. A fejlesztők által kiadott információk szerint a Tail 3.0 2017 tavaszán érkezhet, és már nem a Debian 8 Jessie, hanem a hamarosan debütáló Debian 9 Stretch szolgáltatja majd az alapokat. A Tor hálozatot és böngészőt preferáló Tail rendszer következő kiadásának a legnagyobb újítása a 64-bit kötelezettség lesz, aminek értelmében csak ezeken a hardvereken lesz majd használható.

A most megjelent alpha kiadásban már betekintést láthatunk egy-két újításba. Az egyik a Gnome asztali környezete alapértelmezett témája, ami a fekete lett, amely felett az imént említett asztali környezet 3.22-es verziója áll. Kernel szinten a Linux Kernel 4.8 került a lemezképbe, az alapvető szoftverek pedig a legfrissebb verziószámmal érkeznek. Arról egyelőre nem nyilatkoztak, hogy a tavasszal megjelenő végleges verzióba már a 4.9-es kernel illetve az addigra vélhetően megjelenő Gnome 3.24 lesz integrálva.
1 hozzászólás

Santonio

2 éve, 10 hónapja és 16 napja

Már a kis hibridek is 64 bitesek, jól is van ez így.

válasz erre

új kommentek

legutóbbi hozzászólások
 

Közösségi felületeink