Táblagépekre egyelőre nem kapjuk meg a Google asszisztensét

2017. március 17.
3.7171
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
dfp profilja, adatai
dfp
A digitális asszisztensek napjaink egyik legfelkapottabb fejlesztései közé tartoznak, az egyik legfontosabb hardveres otthonuk pedig az okostelefonok piaca, ahol a felhasználók előtt már elég nagy a választék.

Sok gyártó ugyanis a más rendszerekre és készülékekre is elérhetővé tette a fejlesztését, melyek közül a Google Assistant mostanság igencsak felkapott lett. A Google sokat dolgozott a rendszeren és természetesen az androidos családot szeretné vele teljesen kiszolgálni, de ez messze több hardvert jelentene, mint az okostelefonok piaca.

Ott vannak például a táblagépek, melyek közül szintén sok futtat Android rendszert és hasznos lenne rájuk az asszisztens. Amikor a vállalat bejelentette, hogy Marshmallow és Nougat rendszerekre teszi elérhető a fejlesztést, sokan azt hitték, hogy ebben bizony a táblagépek is benne lesznek.

Néhány külföldi szaklap azonban rákérdezett az amerikai óriásnál, a válasznak pedig nem örülhetünk. Egyelőre ugyanis nem tudni, hogy mikor és milyen Androidot futtató tabletekre kapjuk meg a Google Assistant szolgáltatást.
2 hozzászólás

Fikarc

7 éve, 8 hónapja és 14 napja

Ha lenne sem biztos hogy használnám. Így meg hogy konkrétan még kipróbálni sincs lehetőségünk a magyar nyelv miatt, nem is hiányzik.

válasz erre

technomancer

7 éve, 8 hónapja és 14 napja

Mivel magyarul egyik sincs ezért kibírjuk valahogy..

válasz erre