A VLC lett a sztenderd lejátszó a friss Raspberry Pi-ben

2018. november 20.
6.0731
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
A The Raspberry Pi Foundation elérhetővé tette a legfrissebb Debian alapú operációs rendszerét, amiben több minden változott, ám egyértelműen a médiatartalom fogyasztás jobbátételére helyezték a hangsúlyt, de természetesen kaptunk rendszer szintű optimalizációt is.

Az újdonság a 2018-11-13 nevet viseli, ugyanis ekkor történt az utolsó commit, majd még átfutott néhány teszt, ma pedig már tölthető is az újdonság, amelynek egyértelműen a legnagyobb újdonsága a VLC Media Player sztenderddé tétetele, tehát mostantól ez az alap lejátszónk.

Emellett kedveztek a Phyton programnyelv kedvelőinek is, ugyanis a Thonny névre hallgató szoftver felhasználói felülete egy kisebb frissítésen esett át, így pedig még átláthatóbb lett az app, főleg a kezdők számára. Végül érdemes megemlíteni az Appearance Settings szekciót is, amelyet korrigáltak, így ha globál opciót állítanánk be, nem kell előtte törölnünk az előző konfigurációs fájlt, mivel a megoldás képes felülírni azt.
2 hozzászólás

VDemon

5 éve, 10 hónapja és 15 napja

Én eddig is ezt használtam.

válasz erre

Porthos

5 éve, 10 hónapja és 15 napja

Tök mindegy mi az alap.

válasz erre