Színesebb ikonokkal gazdagodik a Windows 10

2020. február 21.
8.9651
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
A Microsoft elindította kifelé azokat a frissítéseket, melyek csinosabbá varázsolják egy kicsit a Windows 10 sokak szerint műanyag és rideg megjelenését, amire igencsak régóta vártak már a felhasználók.

Sokan persze még várhatnak is egy darabig, hiszen a színesebb és mutatósabb ikonok többsége egyelőre még csak az úgynevezett Fast Ring tesztprogram résztvevőinek lett elérhető, de ahogy sikerült nekik alaposabban szemügyre venniük ezeket, mindeközben pedig visszajeleztek a redmondi óriásnak, hogy nem sikerült sima dizájnfrissítéssel használhatatlanná tenniük az operációs rendszert, akkor jöhet majd a széles körű terjesztés is.

A Microsoft egyébiránt már tavaly jelezte, hogy az előre feltelepített alkalmazások esetében frissítik majd az ikonokat, így a Számológép, a Levelező, az Óra, de például még a Hangrögzítő is egy újabb, színesebb ikonnal gyarapodhat.
megjelenését, amire igencsak régóta vártak már a felhasználók.'>
3 hozzászólás

Levi87

4 éve, 6 hónapja és 3 napja

Mindig kell egy kis frissítés, jól néznek ki.

válasz erre

DarkZer0

4 éve, 6 hónapja és 3 napja

Szerintem is ideje már. Persze nem létfontosság, de akkor is...

válasz erre

login_password

4 éve, 6 hónapja és 3 napja

Kicsit fiatalosabb lesz. Kell neki.

válasz erre