Szeptember 11-én érkezik majd a Gnome 3.34

2019. március 13.
4.8721
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
A The Gnome Project-től Andre Klapper bejelentette, hogy megvan a következő generációs asztali környezetük fejlesztési ütemterve, aminek a végeredményét majd szeptember 11-én fogják leleplezni a nyilvánosság előtt, igaz előtte most még várat ránk az éppen bemutatás előtt álló aktualitásuk.

Már az ajtón kopogtat a Gnome 3.32-es verziója, amit viszont láthatunk majd a jövő hónapban érkező Ubuntu 19.04-ben, ám a csapat már a jövőt tervezi, egészen pontosan a Gnome 3.34-es asztali fejlesztési ciklusát tisztázták le, sőt egy tervezett bemutatási dátumot kitűztek, ami szeptember 11-e.

Március 13-án, a Gnome 3.32 stabil változatának elérhetőségével párhuzamosan kezdődik meg a tényleges munka a 3.34-en, az első build pedig április 24-re tehető, ami a 3.33.1-es számot fogja viselni.

A béta fázist augusztus 7-re teszik, ekkor jön az első igazán éles teszt míg az RC szeptember 4-én esedékes, a kettő között pedig lesz egy GUADEC konferencia augusztus 23-28-ig Thessalonikiben, Görögországban.
4 hozzászólás

teferenc

5 éve, 6 hónapja és 14 napja

regedit írta:
Főverzió ugrás várható még ebben az évtizedben?
A 3.38 után maximum. A gtk4-et is fejlesztik azért . Elég sok munka van vele. A gnome 4 esetében át kell portolni az új főverzióra a gnome alkalmazásokat ami nem lesz kis meló. A fél éves kiadási ütemterv szerint ki lehet számolni hogy a gnome 4 leghamarabb 2021-ben fog megjelenni.

válasz erre

Kisfaludy82

5 éve, 6 hónapja és 15 napja

regedit írta:
Főverzió ugrás várható még ebben az évtizedben?
Gondolom majd ha megint megváltozik a kinézet.

válasz erre

regedit

5 éve, 6 hónapja és 15 napja

Főverzió ugrás várható még ebben az évtizedben?

válasz erre

Fikarc

5 éve, 6 hónapja és 15 napja

Pont szept 11-én? meglepett smiley

válasz erre