Súlyos biztonsági rést találtak a Gmail levelezőjében

2016. november 10.
2.5751
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Mielőtt kitörne a pánik, rögtön a lényegre térünk: a Google nemcsak tud a Gmail levelezőben található nagyon súlyos biztonsági rés okozta problémáról, hanem már be is foltozta azt.

Bár a Google próbálta titokban tartani a problémát, utólag minden kiszivárgott azzal kapcsolatban, hogy mekkora veszélyben is voltak egyes fiókok és felhasználók. Az esetre Ahmed Mehtab, a Security Fuse biztonsági szakértője hívta fel a figyelmet egy blogbejegyzésben, amelyben kifejtette, hogy a gyenge pontot a Gmail ellenőrző rendszerében kell keresnünk, és amely akkor jelent potenciális veszélyt, ha valakinek több fiókja van, és azokat össze is kapcsolja egymással.

A szakértő szerint a támadást meglepően egyszerűen lehetett megvalósítani, csak egy kis trükközés kellett hozzá! Az első lépés az volt, hogy csatolni kellett a feltörendő fiókot egy levelezőhöz, amivel kapcsolatban nyilván meg kell erősíteni a használati jogot, amihez a Google egy levelet küld a megadott másodlagos fiókra, de miután inaktív, nem létező fiókról van szó, a levél egyszerűen és automatikusan visszajut a hackerhez, benne a megerősítéshez szükséges kóddal és egyéb adatokkal.

Innentől már gyerekjáték a fiók feltörése és teljes eltulajdonítása, noha ehhez nyilván teljesülnie kell olyan feltételeknek, minthogy például a levelek küldéséért felelős protokollnak offline módban kell lennie és így tovább.

A pofonegyszerű módszerről a biztonsági szakértő egy videót is készített, amelyen látható az egész folyamat a gyakorlatban is, noha természetesen miután a Google már javította a problémát, ilyen módon már ne próbálkozzunk vele, mert nincs értelme.

Nézd nagyban ezt a videót!



4 hozzászólás

Levi87

8 éve, 1 hónapja

A legkellemetlenebb az egyébként hogy egy email például perdöntő is lehet bizonyos esetekben... wtf smiley

válasz erre

Harder

8 éve, 1 hónapja

Ejj hát későn adták ki a videót. röhögő smiley

válasz erre

Ronalddo

8 éve, 1 hónapja

És évek óta így működik! röhögő smiley Bravó Google.

válasz erre

inkognito

8 éve, 1 hónapja

Jó, hogy rájönnek lévén mennyien dolgoznak ott...

válasz erre