Strapateszten járt és meglepően jól szerepelt a Razer Phone 2

2018. október 29.
4.2381
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Az első Razer Phone gamer okostelefon kívül-belül szenvedett a szokványos gyermekbetegségektől, azonban máris megérkezett a generációváltás, ami a jelek szerint hellyel-közzel képes volt orvosolni az előd hibáit.

Elég csak arra gondolni, hogy Zack Nelson gyakorlatilag kettétörte az első készüléket az egykori strapateszt során - meg is mutatja a videóban -, így sokan izgatottan várták, hogy mire jut majd a Razer Phone 2, ami az elődhöz képest egészen jól bírja a strapát.

A kijelző például nem sérülékeny, a hátlapot és a szenzorokat is alig lehetett megkarcolni a szikével, azonban a ház oldalfalai, valamint a sztereó hangszóró borítása már nem szerepelt ilyen jól, de az ujjlenyomat-olvasóban sem sikerült kárt tenni, sőt az égetés szintén nem hagyott túl nagy nyomot az eszközön.

A legtöbben azonban túlzás nélkül a hajlítási tesztet várták, Zack az átlagosnál is többször nekiállt kettétörni a készüléket, azonban az előddel ellentétben a masszív ház most nagyszerűen szuperált. Mutatjuk a tesztet:

Nézd nagyban ezt a videót!



2 hozzászólás

betyár

5 éve, 11 hónapja és 11 napja

Nem semmi hogy bírja de azért vannak gyenge pontjai.

válasz erre

Harder

5 éve, 11 hónapja és 11 napja

Hát a hardverek nem rosszak benne, az biztos. meglepett smiley

válasz erre