Stephen Hawking szerint legfeljebb 1000 éve van hátra az emberiségnek

2016. november 18.
4.3131
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Noha 1000 év alatt rengeteg dolog történhet az emberiséggel - hiszen gondoljunk csak bele, hogy például a Honfoglaláshoz viszonyítva hová is jutottunk el -, ami bár óriásinak tűnhet, de mégis kevés, ha tudjuk, hogy fajunknak legfeljebb ennyi ideje maradt hátra.

Márpedig Stephen Hawking, a világ egyik legokosabb emberének tartott brit fizikus szerint a jelen állás és számítások szerint maximum ennyi ideje maradt az emberiségnek, amennyiben ugyanis semmi sem változik, nagyjából egy évezred alatt teljesen kihalunk - kivéve ha nem találjuk meg a módját, hogy miként meneküljünk el erről a bolygóról.

Stephen az Oxford Union előadásán beszélt minderről, és beszédében kiemelte, hogy messze nemcsak a globális felmelegedés és egyéb környezeti problémák segíthetik elő mindezt, hanem olyan tényezők is, mint például a szerinte egyre jobban fenyegető nukleáris háború vagy az egyre veszélyesebb mesterséges vírusok.

A fizikus szerint persze nem kell rögtön kétségbe esni, hiszen amennyiben az emberiség talál magának egy új bolygót, ahol új otthonra lelhetünk, akkor mindez elkerülhető lehet.

Ha belegondolunk abba, hogy az elmúlt néhány évtizedben mennyit fejlődött az űrtudomány, egy évezred talán elég is lehet mindehhez.
3 hozzászólás

VDemon

7 éve, 11 hónapja és 27 napja

Uhhh ez nagyon keményen hangzik! meglepett smiley

válasz erre

TEchie

7 éve, 11 hónapja és 27 napja

Az szép! meglepett smiley Jól haladunk... wtf smiley

válasz erre

inkognito

7 éve, 11 hónapja és 27 napja

Legalább nem olyan hamar. Van még idő.

válasz erre