Snapdragon 836-ot kaphat a Galaxy Note 8

2017. június 09.
3.9281
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
dfp profilja, adatai
dfp
A Samsung Galaxy Note 7 égése után sokáig az volt a kérdés, hogy mi lesz a Galaxy Note családdal, hiszen a Galaxy S széria előretörése, fejlődése és méretnövekedése akár ki is válthatta volna az ikonikus családot.

A dél-koreai gyártó aztán hamar leszögezte, hogy a fiaskó után is folytatják a családot és már javában fejlesztik a Galaxy Note 8-at, mely egyébként akár már augusztusban bemutatkozhat.

Egyelőre két dolgot vehetünk szinte biztosra, ez pedig a dupla hátsó kamera és az S8 családhoz igazodó dizájn. A pletykák szerint az ujjlenyomat-olvasó még ennél a modellnél sem kerül bele a kijelzőbe, így további extrákra van szükség a figyelem felkeltéséhez.

A kamera mellett az egyik ilyen állítólag a Qualcomm Snapdragon 836-os SoC lehet, mely nevéből adódóan a 835 kicsit felturbózott változata. Valami olyasmi lehet a helyzet, mint anno a Snapdragon 820 és 821 esetében, vagyis hatalmas növekedést nem kapunk, de papíron ez lehet a legerősebb mobil, ami azért jó kis marketing lehetőség.
3 hozzászólás

TEchie

7 éve, 4 hónapja és 20 napja

KalandMester írta:
Szerintem a maximalisták, mint én is ezt nem igy látják, vagy maradjak a több évvel lemaradt iphone-nál esetleg a semmit mondó android töltelékek valamelyik modeljénél, ugyan kérlek.
Ez a több éve lemaradt iPhone annyira **** duma hogy hihetetlen, és senki más nem mondja csak:

1. Aki soha nem használt még iPhone-t
2. Aki csak iPhone-t használt

Aki viszont rálát mindkét piacra az bőven tudja hogy rommá alázza bármelyik Androidos telefont az iPhone.

válasz erre

KalandMester

7 éve, 4 hónapja és 20 napja

Porthos írta:
Samsungnak ez a mániája hogy mindegy milyen csak a legújabb legyen... Gáz.
Szerintem a maximalisták, mint én is ezt nem igy látják, vagy maradjak a több évvel lemaradt iphone-nál esetleg a semmit mondó android töltelékek valamelyik modeljénél, ugyan kérlek.

válasz erre

Porthos

7 éve, 4 hónapja és 20 napja

Samsungnak ez a mániája hogy mindegy milyen csak a legújabb legyen... Gáz.

válasz erre