Sikeresen útnak indult a SpaceX Crew Dragon űrhajója

2019. március 02.
5.7021
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Nem kevés halasztás után végre valahára kilövésre került a SpaceX Crew Dragon űrhajója ma reggel, ami a Falcon 9 társaságában rajtolt el a floridai Kennedy Űrközpontból, egyelőre ugyebár legénység nélkül.

Ez az első állomása a Demo-1 névre keresztelt küldetésnek, a továbbiakban pedig igyekeznek még inkább tesztelgetni a Crew Dragon képességeit. Bár emberi élőlény valóban nem volt a fedélzeten, egy bizonyos Ripley elmondhatja magáról, hogy ő volt az első plüssbábú, akinek kijárt ez a megtiszteltetés.

Ripley-vel mutatták ki, hogy mikor éri el az űrhajó a zéró gravitációt, illetve magát a Crew Dragont is igyekeztek minél jobban megtömni mindenféle ellátmánnyal és felszereléssel, amiket majd a későbbi repülések során is magukkal vihetnek akár az asztronauták a küldetéseikre. Közel 180 kilogrammnyi csomagot vitt magával a kérdéses űrhajó.

Jelenleg a Nemzetközi Űrállomás felé tart a Crew Dragon, elvileg holnap már meg is érkezik az úti céljához. Íme a nagy pillanat:

Nézd nagyban ezt a videót!



halasztás után végre valahára kilövésre került a SpaceX Crew Dragon űrhajója ma reggel, ami a Falcon 9 társaságában rajtolt el a floridai Kennedy Űrközpontból, egyelőre ugyebár legénység nélkül.'>
4 hozzászólás

betyár

5 éve, 6 hónapja és 25 napja

Na vajon mit fog találni.

válasz erre

marco

5 éve, 6 hónapja és 26 napja

Csak aztán nehogy hazahozzon valami Idegent. röhögő smiley

válasz erre

Fikarc

5 éve, 6 hónapja és 26 napja

Ötletes nagyon! röhögő smiley

válasz erre

CharlieFirpo

5 éve, 6 hónapja és 26 napja

Ripley, de nagy. mosolygó smiley

válasz erre