Sikeresen tesztelték az Elon Musk által megálmodott vákuumvasutat

2017. július 14.
1.9551
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Elon Musk annyi nagyszerű tervvel rendelkezik, hogy a világ minden pénze sem elég arra, hogy mindet megvalósítsa, ezáltal több felvázolt ötletét is kiadta külsős cégeknek, így az általa felvázolt vákuumvasutat is a Hyperloop One valósította meg.

A futurisztikus találmányt sokan a jövő közlekedési eszközének tartják, ami akár 1200 km/h-s sebességre is képes lenne a földalatti járataiban, és az Elon Musk által még 2013-ban megálmodott ötletet most az említett cég valósította meg, sőt a napokban végrehajtották az első sikeres teszteket is, ezáltal ők lesznek az elsők, akik képesek átültetni a gyakorlatba is a terveket.

A Hyperloop névre keresztelt technológia lényege egy vákuum alá helyezett cső, amelyben a sűrített levegő segítségével légpárnákon lebegő - kvázi - kapszulák száguldoznak. Ezt az elképzelést a cégnek most sikerült először úgy megvalósítania, hogy a Hyperloop-rendszer összes eleme működőképes volt, noha az 1200 km/h-s sebesség elérésére a szerkezet még nem volt képes.

3 hozzászólás

Harder

1 hónapja, 6 napja

Kell ez az ember ennek a korszaknak. Merész, és jól játszik azzal amit a kezébe ad a sors - és a befektetők!

válasz erre

Levi87

1 hónapja, 6 napja

Ez milyen durva már!

válasz erre

techiii

1 hónapja, 6 napja

hát ettől leesik az ember álla.

válasz erre

új kommentek

legutóbbi hozzászólások
 

Közösségi felületeink