Samsung Gear S okosóra

2014. szeptember 18.
1.6841
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Figyelem! Ez a hír a régi androgeek rendszerből lett átmentve, ezért képek és szövegformázások hiányozhatnak belőle!
scrn profilja, adatai
scrn
A Samsung okosóra-fronton is frissített, és hivatalosan is bemutatta a Gear S-t, amin a Gear 2-höz hasonlóan Android helyett már a saját fejlesztésű Tizen OS platformja fut.



Az okosóra szakít az eddigi Gear-modellekkel és immár egy 2 inch-es, Super AMOLED típusú hajlított képernyőt használ, valószínűleg részben azért, hogy kicsit jobban illeszkedjen a csukló formájához, meg hát amúgy is sokkal menőbbnek tűnik a lapos verziókhoz képest. Mivel nanoSIM-foglalattal és mikrofonnal is rendelkezik, tulajdonképpen egy teljes értékű telefonnak számít, sőt az érintőképernyőjén már szövegeket (pl.

SMS-eseket) is bepötyöghetünk, más kérdés, hogy a kisméretű kijelzőn elég nagy a félregépelés esélye, az autocorrect funkció pedig az őrületbe kergetheti a felhasználókat.



SMS-ek mellett persze emaileket és értesítéseket is megjelenít, továbbá naptárbejegyzések és hírek is olvashatók rajta, amiket mind Bluetooth-on vagy 3G-hálózaton keresztül szív le egy preferáltan Samsungos okostelefonról.  A beépített S Health alkalmazáshoz szívritmus-monitorozó szenzor is rendelkezésre áll, a funkciók közül pedig a GPS-es navigáció, zenehallgatás és az ébresztés sem maradt ki.



A Gear 2-höz hasonlóan a Gear S műanyag óraszíja is cserélhető lesz, a méretes töltőegységét viszont elég sűrűn igénybe kell majd venni, hiszen a 300 mAh-s kapacitású akkumulátort viszonylag gyorsan leszívja a 3G-kapcsolat. Az októberben megjelenő okosóra árát még nem közölték hivatalosan, viszont mivel SIM-kártyás történetről van szó, jó eséllyel egy hűségidős adatcsomagra is előfizetést kell kötni hozzá.
nincs még hozzászólás