Erősen korlátozott lesz a Microsoft Surface fejhallgató elérhetősége

2018. november 12.
4.6341
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Microsoft is benevez a vezeték nélküli prémium fejhallgatók piacára, ráadásul rögtön egy igen meggyőző adatokkal rendelkező Surface eszközzel, ám most már sajnos tudjuk, erősen korlátozott lesz a hozzáférhetősége.

A technikai paramétereket nem ismételnénk el újra, helyette inkább az üzleti stratégiát emelnénk ki. Ezzel kapcsolatban pedig rögtön el is kell mondanunk, hogy a Microsoft csupán két régiót céloz meg első körben a Surface Headphones-szal, Amerikát és Angliát.

Az előrendelés már a héten kezdetét is veszi, az első szállítmányok pedig november 19-től landolnak az illetékeseknél, így a 350 dolláros prémium eszköz ebay-es továbbértékesítése során vélhetően lesz olyan, aki majd akár a dupláját is kifizeti, hogy megkaparinthasson egy példányt.

A Surface fejhallgató jövőbeli értékesítési még kérdéses, ám ha meg lesz a sikere, akkor könnyen bővülhet a régiók száma is.
beszámoltunk róla, hogy a Microsoft is benevez a vezeték nélküli prémium fejhallgatók piacára, ráadásul rögtön egy igen meggyőző adatokkal rendelkező Surface eszközzel, ám most már sajnos tudjuk, erősen korlátozott lesz a hozzáférhetősége.'>
1 hozzászólás

Harder

7 éve, 17 napja

Sosem értettem ezt a fajta üzletpolitikát.

válasz erre