Saját telefont jelentett be az XDA

2020. október 28.
2.0331
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
darkomen profilja, adatai
darkomen
Az XDA berkein belül már hosszú ideje poénkodtak azzal, hogy csinálniuk kellene egy saját telefont, hiszen már rengetegszer bebizonyították, hogy mennyire elszántak okostelefonok terén az alternatív megoldások kapcsán - és most végre már nem csak poén az egész.

Az XDA csapatának már sokat köszönhetünk, hiszen rengeteg telefonhoz biztosítanak útmutatókat és leírásokat, hogy miként lehet rájuk alternatív rendszereket telepíteni, és a ma már LineageOS néven ismert CyanogenMod fejlesztése is tőlük indult útjának.

A csapat bejelentette, hogy az F(x)tec-kel társulva végre elkészítették az első saját telefonjukat, ami a Pro1-X - és hivatalos LineageOS és Ubuntu Touch OS támogatással érkezik, de a fejlesztők még vizsgálják egyéb platformok hivatalos támogatásának lehetőségét.

A Pro1-X egyébként az F(x)tec tavaly megjelent Pro1 telefonján alapszik, viszont megnövelt RAM és tárhely kapacitással érkezik. Egészen pontosan 6GB RAM helyett 8GB, míg tárhelyet tekintve 128GB helyett 256GB került bele, de elérhető olyan modell is, ami a 6GB/128GB felállással van felszerelve.

Ezeken kívül a telefon megegyezik a Pro1-gyel:
Snapdragon 835 processzor
66 gombos fizikai billentyűzet
Dual SIM támogatás
Ujjlenyomat olvasó
Deikált kamera gomb
USB-C és HDMI csatlakozó
8MP-es előlapi kamera
12MP-es elsődleges és 5MP másodlagos kamera



A telefon teljes ára 899 dollár lesz, viszont induláskor limitált számban 29%-os akcióval 639 dollárért beszerezhető.

Saját telefont jelentett be az XDA - 2. kép


Saját telefont jelentett be az XDA - 3. kép

5 hozzászólás

technomancer

3 éve, 9 hónapja és 9 napja

Nekem nagyon bejön, rohadt jó ez a billentyűzet!

válasz erre

TEchie

3 éve, 9 hónapja és 9 napja

Nem kispályás az ára. meglepett smiley

válasz erre

Harder

3 éve, 9 hónapja és 9 napja

De király kis kommunikátor! meglepett smiley

válasz erre

Huginn

3 éve, 9 hónapja és 9 napja

Van ára...

válasz erre

betyár

3 éve, 9 hónapja és 9 napja

Ennek van még piaca?

válasz erre