Robothalat vet be az MIT az óceán élővilágának megfigyelésére

2018. április 11.
4.0571
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Az óceánok mélyének élővilága a modern kutatók számára is nagy fejtörést okoz, hiszen búvárok és emberi eszközök segítségével nagyon nehéz megfigyelni az ottani élőlényeket, de az MIT munkatársai most kifejlesztettek valamit, amivel egyszerűsödhet a folyamat.

Az egyetem szakértői ugyanis létrehoztak egy robothalat, ami nemcsak a megjelenés terén, de még a mozgás tekintetében is egy igazi halhoz hasonlítható, ezáltal az alkotók abban reménykednek, hogy segítségével úgy tudják majd vizsgálni a víz alatti élővilágot, hogy közben egyetlen élőlényt vagy természetes folyamatot sem zavarnak meg.

A SoFi névre keresztelt robothalat a mérnökök teljes egészében 3D nyomtatóval készült műanyagból állították össze, ezáltal nem is került túl sok pénzbe, a beépített technológiák terén pedig az emberi irányítás mellett akár automatikusan is mozoghat, mindemellett pedig nemcsak a haladásra, hanem sűrített levegős tárolójának hála akár lebegésre is képes, mint a valódi halak.

További nagy áttörés a robothal kapcsán, hogy nem klasszikus motorokat és propellereket használtak fel a gépezet működtetéséhez, hanem egy speciális hidraulikus egységet, ami folyamatosan beereszti és kipumpálja a vizet a hal testéből, ezzel pedig szinte teljesen hangtalan működést és halszerű mozgást garantál.

Nézd nagyban ezt a videót!



2 hozzászólás

CharlieFirpo

6 éve, 5 hónapja és 22 napja

Nagyon menő!! meglepett smiley

válasz erre

Fikarc

6 éve, 5 hónapja és 22 napja

De komoly bakker! meglepett smiley

válasz erre