Rendőrautónak csapódott a férfi, miközben robotpilótával üzemelő Teslájában filmet nézett

2020. augusztus 31.
6.2391
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Újabb Darwin-díjas esetről számoltak be a napokban a tengerentúli híroldalak, a főszerepben egy férfival, aki ismét nem volt képes felfogni, hogy a Teslák Autopilot módja még nem tekinthető valódi önvezető technológiának, inkább csak egyfajta segítségnek.

Az eset Észak-Karolinában történt, ahol egy sofőr, név szerint Devainder Goli egy Tesla Model S-ben ülve úgy gondolta, hogy az Autopilot tökéletesen ellátja majd helyette a teendőket az úton, ő bátran hátrahajthatja az ülését és filmet nézhet a telefonján, aminek meg is lett az eredménye, lévén a sofőr a 64-es autópályán belerohant egy másik kocsiba, legnagyobb pechjére éppen egy az út szélén álló rendőrautóba.

Hogy tovább fokozzuk a történetet, a rendőrautó egyenesen nekicsapódott az autópálya-rendőrség járőrautójának, így rögtön két hatósági jármű is totálkárosra tört a baleset során, melyben szerencsére senki sem sérült meg, de a Tesla sofőrje - és nem a robotpilóta, hanem akinek a kormánykereket kellett volna fognia - így is óriási büntetésre számíthat, amiért halmozottan megszegte a közlekedési szabályokat.
3 hozzászólás

techiii

3 éve, 11 hónapja és 12 napja

Kellemetlen. Nem is értem ezek az emberek mit gondolnak?!

válasz erre

Levi87

3 éve, 11 hónapja és 12 napja

Idióta.

válasz erre

Vidoros

3 éve, 11 hónapja és 12 napja

Kissé el vannak tévedve a Teslások bizony...

válasz erre