Régóta várt frissítést kaptak a Pocophone tulajok

2019. április 06.
4.6261
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
Ritkán számolunk be a Xiaomi fiókcsapatáról a Pocophone-ról, pedig az eddig kedvező árfekvésűnek tartott anyavállalatnál is tudtak olcsóbb, ám az árához képest minőségi mobilt az asztalra dobni, amihez most egy régóta várt frissítő csomag érkezett.

Noha eddig sem nagyon lehetett panasz a Pocophone F1 teljesítményére és szoftveres megoldásaira, a csapat számos újdonságot hozott el a felhasználóknak, köztük a kevésbé látványos, ámde nagyon hasznos márciusi biztonsági csomagot a Google jóvoltából.

A felhasználói élmény szempontjából lényegesebb módosítások között találjuk a Widevine L1-et, aminek segítségével HD minőségű streamet nézhetünk például a Netflix alatt. Ezen kívül érkezett még a Game Turbo, ami a Huawei GPU Turbojához hasonlítható, így a játékélmény fokozását hivatott elősegíteni.

Fontos változás még a 4K 60fps támogatásának eljövetele is, erre nagy igény volt már. Végezetül meg kell említeni, hogy javítottak az arcfelismerő algoritmusán is, sőt azt már applikációk zárolásához is használhatjuk.
4 hozzászólás

techiii

5 éve, 4 hónapja és 25 napja

Nem sokat tudok erről a teloról.

válasz erre

TEchie

5 éve, 4 hónapja és 25 napja

Jó nagy frissítés.

válasz erre

CharlieFirpo

5 éve, 4 hónapja és 25 napja

Nem semmi frissítés.

válasz erre

Porthos

5 éve, 4 hónapja és 25 napja

Király, hogy figyelnek a frissítésekre.

válasz erre