Rasszizmussal vádolják a Teslát

2017. október 20.
3.8121
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Amerikában a jelek szerint még mindig működik a rasszista ütőkártya, ezúttal ugyanis a Teslát perelte be bizonyíték nélkül három korábbi színes bőrű munkatárs arra hivatkozva, hogy bőrszínük miatt rendszeresen zaklatták őket a gyárban, és kirúgásuk is emiatt volt.

A Mercury News beszámolója szerint az ügy már bíróság előtt van, a három fekete férfi pedig azzal vádolta meg a Teslát, hogy kollégáik és feletteseik egyaránt rendszeresen támadták őket bőrszínük miatt, és hiába jelentették ezt a felettesek, illetve a toborzócég felé, semmit nem tettek az ügyben, sőt Demetric Diaz, az egyik sértett szerint ez vezetett el oda, hogy kirúgják őket.

Az eset kapcsán azonban szokás szerint akad pár hibafaktor, ami ismét arra enged következtetni, hogy a három férfi csak a bőrszíne miatt szeretne most némi extra pénzt leakasztani a Tesláról, ami a jelenlegi berendezkedés mellett nagyon rossz fényt vethet a cégre.

A probléma azonban az, hogy a férfiak konkrét bizonyítékok nélkül tettek feljelentést - márpedig, ha rendszeres zaklatás volt, akkor valamit csak rögzíthettek volna a telefonjukkal -, miközben a Tesla mindenben a bíróság rendelkezésére állt, és az összes szükséges dokumentumot átadták a nyomozáshoz.

A hatóságok azonban itt sem találtak olyan bizonyítékot, ami alátámasztaná a fentieket, holott Diaz állítólag több levelet is írt feletteseinek a támadásokról. Egy jelentést valóban találtak tőle, de az egy munkatársa agresszív viselkedéséről szólt, és nem volt benne szó rasszista indíttatásról.

A Tesla kiemelte továbbá, hogy a három férfi soha nem volt az ő alkalmazottjuk, egy közvetítő cég vitte őket hozzájuk, így kirúgásukat sem ők kezdeményezték.
4 hozzászólás

Kisfaludy82

7 éve, 20 napja

Kellett valami műbalhé. Trump már unalmas. röhögő smiley

válasz erre

marco

7 éve, 20 napja

rDAVE írta:
Nem vagy igazi amerikai cég, ha nincsenek ilyen eseteid. röhögő smiley Én maximálisan támogatok mindent, ami segít a rasszizmus ellen, de ott Amerikában kegyetlenül túltolták.
https://media.giphy.com/media/yS3ioXCHQBapi/giphy.gif
Nem is vagy igazi amerikai, ha nem perelsz be legalább egy nagy céget. röhögő smiley

válasz erre

technomancer

7 éve, 20 napja

Ennyi ész ba*dmeg, azt sem tudták kinek dolgoznak? röhögő smiley Milyen zugügyvéd vállalhat el egy ilyen ügyet amúgy? röhögő smiley

válasz erre

rDAVE

7 éve, 20 napja

Nem vagy igazi amerikai cég, ha nincsenek ilyen eseteid. röhögő smiley Én maximálisan támogatok mindent, ami segít a rasszizmus ellen, de ott Amerikában kegyetlenül túltolták.
https://media.giphy.com/media/yS3ioXCHQBapi/giphy.gif

válasz erre